A játék folytatódik 2.

2020.11.06

Az előző blog óta sok idő eltelt és sok minden történt. Próbálom összefoglalni az eseményeket. Az infúzió nem hozott pozitív változást emiatt a szegedi klinikára lettem irányítva ahhoz az orvoshoz aki annak idején "összerakott". Ő sem tudott sokat segíteni első körben. A protokoll azt kívánta, hogy gyógytornával kell próbálkozni, hogy a piriformis izom görcsösségét lazítsuk ami valószínűleg nyomja az ülőideget és ez okozza a fájdalmat, zsibbadást. A gyógytornára már másnap jelentkeztem a kórházban, ahol azt kérték telefonáljak egy hét múlva mert nincs gyógytornász, 10-ből 8 megbetegedett. Nem szerettem volna sok időt elveszteni és ülni  a babérjaimon ezért magán klinikát kerestem fel ahol egy ismerős gyógytornász dolgozik. Ő mutatta meg, hogy milyen gyakorlatokat végezzek. Csináltam is becsülettel, bőgve, reszketve, de sajnos javulás nem történt. A következő egy lökés hullám kezelés volt ami ...úristen, borzasztóan fájdalmas volt. Végig sírtam az első kezelést, majd a másodikat, harmadikat. Javulás továbbra sem hozott. 

Ez az időszak lelkileg nagyon megviselt, hiszen én, aki nagyon pörgős a mindennapokban, korlátozva voltam. nem használt semmi, a fájdalom nem csillapodott, a gyerekekhez sem volt olyan türelmem, pedig nagyon igyekeztem. Próbáltam pihenni napközben és erőt venni magamon, mire délután haza hoztam a csajokat a suliból, oviból már nem ezzel foglalkozni, de sajnos nem mindig sikerült. Majd a csabai orvosom javaslatára egy lidokain próbát végeztünk. Ami azt jelenti, hogy a piriforis izomba lidokaint fecskendeznek, ami ezáltal elernyed és nem nyomja az ideget...ez akkor segíthet, ha ez a probléma. Ez egy kezelési mód, illetve, ha nem jön be akkor közelebb kerülnek a valódi problémához. Hát nálam ez sem jött össze, sőt még erősebb volt a fájdalom amíg, a lidokain nem szívódott fel. A magyarázat az, hogy az injekció feltöltötte a hegeket amik ezáltal még inkább nyomták az ideget. a megoldás, műtét. Pár nap múlva már Szegeden voltam, a műtéti időpontot egyeztetni, hiszen nem volt már több lehetőség. Volt bennem aggodalom, de ez inkább arra vonatkozott, hogy amíg nem leszek itthon, mi lesz a kis családommal. Bogika, hogy fogja viselni, hiszen még sosem voltunk több napig külön egymástól. Bíborka már nagyobb, ő értette, hogy miért van erre szükség, de aggódtam az ő kis lelkéért is. És a persze, hogy a férjem miként fog megbirkózni a két csajjal, munkával, háztartással. A műtéttől nem tartottam, inkább megnyugtatott, hogy végre vége lesz.