Karantén 2.- Én így vészelem át

2020.04.30

Amikor megtudtam, azon a pénteki napon, hogy hétfőn reggel nem vihetem a nagylányt iskolába és kitudja meddig lesz itthon...őszintén, bepánikoltam. Azt gondoltam, hogy valami nagy baj fog történni, szörnyűség van kialakulóban. A férjem persze nyugtatott, de éreztem, hogy ő is aggódik. Majd pár nap múlva az ő cége is homeofficeba helyezte a munkavállalókat. És azóta itthon vagyunk mind a négyen összezárva. Egy első osztályos, akit meg kellene tanítani, az írott nagybetűket szépen formálni, helyesen írni, számolni úgy, hogy itt a 2 éves törpi aki egy szélvész. Nyilván ő az egyetlen aki élvezi, hogy mindenki itthon van, csak nem érti, hogy miért nem játszik vele a kutya se. Közben nyilván főzni, mosni, takarítani is kell.  Itthon van a férjem is aki elvonul dolgozni és a kicsiket mindig le kell kötni valamivel, hogy őt ne zavarják. 

Először is írtam egy táblázatot, hogy tudjuk, miként is telik egy napunk. Ne legyen káosz pár nap elteltével sem. Ez bevált... 

6 órától: ébredés-öltözés-reggeli-rendrakás-"iskola", 
11 órától: időjárástól függően mozgásos játék, vagy séta.

12 órától: ebéd-délutáni pihenő a kicsinek- tanulás a nagynak
15 órától: játék-séta

Vásárolni a férjem jár hetente egyszer illetve, ha úgy adódott pékáruért szalad le gyakrabban. Mi, csajok a pandémia helyzet indulása óta nem voltunk boltba, de már hiányzik, még Bibinek is pedig ő sosem szeretett vásárolni. De elég behatárolt most a társas érintkezése és a mozgás.

Már egy hét után unták a lányok és sajnáltam őket mert nem tudtam többel szolgálni. Nem engedtem őket játszótérre, csak köröztek a tömbök körül rollerrel, kismotorral, biciklivel. De ez egy gyereknek milyen unalmas? Nekem is, hát még nekik, akiknek szükségük van az újabbnál újabb külső hatásokra, ingerekre, társas kapcsolatokra, ahhoz, hogy fejlődjenek és kialakuljon a személyiségük.

A 2 évesnek most kellett volna a kortársaival szülői felügyelet mellett, játszón, játszóházban megismerkedni. Az enyém-övé konfliktust megélni. Az iskolásnak nem volt még ideje megismeri az osztályközösséget, az iskola rendszerét sem tették még fél év alatt magukévá. 
Pont attól fosztották meg a gyerekeket amik számukra a legfontosabbak.

Sokat sírok, hisz nem tudom meddig tart, mi következik, mit hoz magával hozni ez a helyzet a későbbiekben. Tudom, hogy szerencsések vagyunk, hogy én egyébként is itthon voltam, a férjem nem vesztette el az állását, senkink sem betegedett meg. Sokan mondják, hogy nézzük a jó oldalát...én sajnos nem találom benne a jót, de még keresem.